Szíria helyzete elhúzódó konfliktusai és azok összetétele alapján sem egyszerű. Állandósulni látszik a már több mint százezer ember életét követelő polgárháború a kormányerők és a felkelők között. Ennek okai az áthidalhatatlan politikai és kulturális ellentétekben, óriásira nőtt hatalmi ambíciókban keresendők, melyek folyamatosan emberek életeket követelnek.
Sok ártatlanul elhunyt áldozatot megkímélhetett volna, ha a háborút az ellenséges oldal vezetői vívták volna személyesen egymás ellen, ők áldozták volna fel magukat állítólagos céljaikért, de messze nem ez a lényeg.
A szerencsétlen áldozatok egyetlen bűne, hogy oda születtek, ahova, és azokat a jogokat szeretnék élvezni, amelyek másutt elidegeníthetetlen alapját képezik a létezésnek.
Adott egy autoritárius katonai rezsim. 2000-ben a korábbi diktátor, Háfez al-Aszad halálát követően kisebbik fia, Bassár lépett apja helyébe, és hiába a rengeteg enyhítő lépés, az 1963 óta szükségállapot fenntartása előrevetítette a szélesebb néptömegek és a politikai vezetés konfliktusának kiéleződését.
Nem kívánom lekezelni a kulturális különbség tükörtengelyén túl élő nép berendezkedését. Nincs jogom ítélkezni felettük.
Azonban itt emberéletek ezrei érnek erőszakos véget nap mint nap.
Aki Szíriába téved leírhatatlan állapotokkal találkozik. Elég csak a komfortzónából kilépni, vidékre. 2012 áprilisában egyre fokozódó brutális mészárlást lezáró fegyverszünet mára szinte semmivé lett. A kormányerők és az ellenállók között kialakult háborúskodásnak már a kezdetétől fogva civil áldozatok estek áldozatul. A tényt súlyosbítja az, hogy nem egyszerűen véletlen áldozatokról van szó. A kormányerők elég gusztustalan módon leölnek minden civilt, akire ráakaszthatják a gyanús jelzőt. E szociopata normának kettős a célja. Egyrészt elriasztja a lázadók szimpatizánsait, másrészt arra hivatkoznak rémtetteik elkövetése közben, hogy áldozataik kapcsolatban állhattak valamely ellenálló csoporttal. Mi sem állhatna messzebb a partizán jellegű modortól, mint azok között rejtőzni el, akik első céltáblái lehetnek egy rezsimnek. Sokkal logikusabbnak tűnik az az állítás, hogy komoly etnikai tisztogatás megy végbe szunniták kiszorításával, lemészárlásával.
Milyen indok lehet elég valakit bármilyen különbségtétel okán üldözni? Milyen aljas indok elég arra, hogy gyerekeket, asszonyokat (és férfiakat is) lőjenek agyon? Mi vihet rá valakit arra, hogy miután lemészárolja egy család férfitagjait, az asszonyokra és a gyerekekre rágyújtja a házat? Vagy őket lelőni már nem kényelmes, nem olyan könnyű?
Mi lehet elég indok arra, hogy embereket azért ejtsünk fogságba, nehogy többen kimondják azt, amit mi titkolunk? Mi indokolja elvenni a ránk utalt nép jogait?
És milyen lehet úgy végigmenni az utcán, hogy a szerteszét heverő testek bármelyike ismerős, barát rokon lehet? Milyen lehet a házunkhoz érve látni, hogy az ajtó zsanérjáról leszakadva ferdén billen tárva nyitva golyóktól lyuggatva? Mit élhet át az az ember abban a véget érni nem akaró pillanatban, amíg megpróbálja felfogni a felfoghatatlant? Mit érez, amikor reszkető tagokkal átverekszi magát a törmeléken, ami addig az életét jelentette, és meglátja szeretteit lába előtt vérbe fagyva? Tűrheti-e bárki e kényszerű lét gyötrelmét?
Félek, már így is túl sokan szembesültek ezekkel a kérdésekkel. Az elvetemült, fékevesztett hatalmaskodás olyan ellenség, amit máig nem sikerült legyőznünk.
Az ellenállók sem folytathatják sokáig, mert előbb-utóbb éppen azt veszítik el, amiért harcolnak… Nem marad Szíria. A kormányerők pedig, bármennyire is ragaszkodnak a hatalomhoz, olyan rombolást hoztak a rájuk bízott országra, amiért egyszer mindenképp büntetőjogi felelősséget kell majd vállalniuk. De hogy ne szaporítsuk a háborús bűnösök és ártatlan áldozatok számát, ahhoz a nagyhatalmak közös fellépésére lenne szükség. Nemzetközi beavatkozás nélkül a konfliktus befejezése egyelőre elképzelhetetlennek tűnik.
Ez egy véleményposzt, ami a szerző véleményét tükrözi.
Szerző: Lőrincz Csaba
Lektorálta: Bíró Dénes
Tegyél te is az emberi jogokért – támogasd munkánkat!