A 2011 februárjában kitört tiltakozások óta legalább 72 ember vesztette életét.
Bahreini emberi jogi csoportok beszámolója szerint az elmúlt 2 hét során legalább 50 embert tartóztattak le a Forma-1-es nagydíj elleni tiltakozásokban és zendülésekben való részvételükért.
A tüntetések miatt a 2011-es Forma-1-es nagydíj elmaradt, a tavalyi évben azonban megrendezték a versenyt. A tavalyi tiltakozások alatt a 36 éves tüntetőt, Szalah Abbász Habib Ahmad Mouszát agyonlőtték a biztonsági erők.
2011 júniusában a helyi hatóságok megalapították a Bahreini Független Vizsgálóbizottságot, hogy kivizsgálhassák a 2011-es zavargások során elkövetett jogsértéseket. Az erről készült jelentést, melyben a bizottság megállapította, hogy a bahreini kormány súlyos emberi jogi visszaélésekért felelős, 2011 novemberében adták közre. Ám legalább további 26 ember vesztette életét a beszámoló megjelentetése óta lezajlott tüntetések során.
A tüntetésekkel kapcsolatban tizenhét rendőr ügyét tárgyalták vagy folyik ellenük jelenleg eljárás. Nyolcat közülük felmentettek a vádak alól, hatot pedig letartóztattak és elítéltek. Sok más keresetet is elutasítottak, mert a hatóságok véleménye szerint a rendőrtisztek önvédelemből cselekedtek.
Tizenhárom bebörtönzött ellenzéki vezető, aktivista és lelkiismereti fogoly vesztette el ügyét a végső fellebbezés során, és marad őrizetben terrorizmus vádja miatt a 2011-es felkelésben betöltött szerepe miatt.
A Bahrain Watch nevű civil szervezet szerint a bahreini kormány nemrégiben legalább 32 millió dollárt költött különböző PR cégekre, hogy javítson az ország arculatán.
Az Amnesty International 20 személyt nyilvánított lelkiismereti fogolynak – közülük tizennégy 2011-es letartóztatása van börtönben, a többieket pedig 2012-ben zárták be.
Bahreinben legalább 80, 18 év alatti kiskorút tartanak fogva felnőtt börtönökben a tiltakozásokban való részvételük miatt.
