Szlovákia: „Idiótát csináltak belőlem”: Jakub története
„Úgy gondolom, hogy a rendszernek meg kell változnia. A roma és a „fehér” gyermekeknek együtt kell lenniük. A roma gyermekekkel nem lenne szabad úgy bánni, mint a foglyokkal.” Jakub, Detrekőcsütörtök
Jakubbal először 2010-ben, 16 éves korában találkozott az Amnesty International. Jakub a családjával lakik egy romatelepen, Detrekőcsütörtök külterületén, Pozsonytól 20 kilométerre északra. Története megegyezik szlovákiai roma gyermekek ezreinek történetével: igazságtalanul helyezték alacsonyabb besorolású oktatási intézménybe. Jakub a rendes tagozatban kezdte el az iskolát, és egészen a negyedik osztályig ott tanult. Kitűnő tanulóként még ösztöndíjat is kapott. De amikor elkezdte az ötödiket, egyik tanárával történt összekülönbözése után felmérésre küldték. A szülőket nem értesítették erről, de a fiút azonnal áthelyezték egy, az „enyhe értelmi fogyatékkal” rendelkező tanulók számára fenntartott osztályba. Jakub édesanyját később úgy tájékoztatták, hogy az egy, a „lassabb tanulók” számára kialakított osztály, de ő továbbra sem érti, hogy fia miért került oda, hiszen korábban jó osztályzatai voltak.
Jakub mára már befejezte az általános iskolát, de az őt ért igazságtalanság miatt továbbra is frusztrált: „Ronda dolgot tettek velem… Idiótát csináltak belőlem. Előtte havi 100 korona ösztöndíjat kaptam. A negyedik osztály egyik legjobb tanulója voltam. Ha visszatekerhetném az időt, megtenném. De most már túl késő.” Jakub egyik korábbi tanítója azt nyilatkozta az Amnesty International-nek, hogy a fiúnak normális osztályba kellett volna járnia, „zseni volt”.
Amikor az Amnesty International 2010-ben Detrekőcsütörtökre látogatott, az általános iskola roma tanulóinak körülbelül felét oktatták különleges osztályokban, amelyek azonban de facto roma osztályokként működtek. A speciális tanítási rend szerint tanuló roma gyermekek egy elzárt folyosón voltak elhelyezve, s többször előfordult, hogy a nap nagyobb részét a tanterembe bezárva kellett eltölteniük, szinte teljesen megfosztva őket a többi tanulóval való találkozás lehetőségétől.
Románia: Erőszakos kilakoltatás Kolozsvár külterületére
„Olaszországban dolgoztam, amikor kaptam egy telefonhívást. Azt mondták, menjek amilyen gyorsan csak tudok, mert lerombolják az otthonainkat. Rómában repülőgépre szálltam. 2010. december 16-án este tizenegy órakor érkeztem meg. Mindenki összecsomagolt addigra. Azt mondták nekik, hogy hajnali ötkor fognak kijönni az önkormányzat rendőrei. Aki összepakolt, azt rendesen elköltöztetik. Aki nem, azt erőszakkal. Azt kérdeztem: „Miért kell minket elköltöztetni a tél közepén? Miért küldtök a szeméttelep szélére minket?” Florin, korábbi Coastei utcai lakos, Kolozsvár
2010. december 17-én, a kemény tél közepén, helyi hatóságok 356 személyt, többségükben romákat lakoltattak ki erőszakkal Kolozsvár központjából. Tették ezt anélkül, hogy egyeztettek volna az érintettekkel, vagy feltárták volna a lehetséges alternatív megoldásokat. A közösséget nem értesítették előre, és nem kaptak lehetőséget a kilakoltatás elleni jogi fellépésre. A családok többségét a város külterületén felépített, komfort nélküli, elemes házakba költöztették, az önkormányzati hulladéklerakó és egy korábbi vegyi hulladéktároló tőszomszédságába. A többi kilakoltatott hajléktalanná vált.
A Coastei utcai roma közösség erőszakos kilakoltatása nem elszigetelt eset. Az ország több pontján előforduló erőszakos kilakoltatások és az azokkal való fenyegetőzés tovább súlyosbítja az etnikai szegregáció mértékét.
Olaszország: kilakoltatás a milánói nemzetközi vásár miatt
Adriatik és családja 2001 óta él a via Novarán, a milánói hatóságok által a város külterületén létrehozott táborban.
2010-ben az önkormányzat úgy döntött, hogy bezárja a via Novarát. A földterületre a 2015-ös EXPO miatt van szükség, amely nagyszabású nemzetközi rendezvénynek ígérkezik. Az eredetileg 178 lakóval rendelkező táborból az érintettek több mint fele 2012 elején elköltözött, elfogadva az önkormányzat rövid távra szóló alternatív szállásajánlatait.
Azok, akik maradtak, nem tudják, hogy merre induljanak. „Szeretnénk házban élni”, mondta Adriatik az Amnesty International-nek. „De nem tudjuk fizetni az albérletet, én pedig elvesztettem a munkámat, amikor a gyárat bezárták egy pár hónappal ezelőtt.” A legtöbb via Novarán lakó roma a jugoszláv háború idején menekült Olaszországba.
A táborban maradtak életkörülményei siralmasak, túlzsúfolt konténerekben kell lakniuk, patkányok mellett, működő szennyvízhálózat nélkül.
Szerbia: A Belvil közösség Belgrádban
„Azt kívánom, hogy minden itteni roma kapjon megfelelő lakhelyet és munkát, hogy taníttathassák gyermekeiket és normális módon élhessék életüket – félelem nélkül. Magamnak azt kívánom, hogy legyen egy kis házam, amit a sajátomnak nevezhetek, egy virágokkal díszített kis ház… Majdnem 60 éves vagyok, de ameddig csak állni tudok a lábamon, az igazságot fogom hirdetni és harcolni fogok az emberi jogokért.” Borka, a belgrádi Belvil telep lakója
A Belvil névre hallgató engedély nélküli telepen élő romák kitelepítését eredetileg 2010. március 30-án jelentették be. A telepet egy hónappal később kellett volna kiüríteni, hogy helyet adjon a Száva folyó fölött építendő új híd bekötőútjának.
Az ügyben megnyilvánuló nemzetközi nyomást követően az önkormányzat átmenetileg felfüggesztette a tervek végrehajtását és tájékoztató ülést hívott össze 2011 áprilisában. Azóta a lakók nem hallottak semmit az ügyükben. Teljes bizonytalanságban élnek és nem tudják, hogy mikor lesznek kilakoltatva, s hol fognak azután élni.
A jellenlegi helyzetről többet olvashatsz a Amnesty International Magyarország honlapján.