Néhány órán belül elhagyjuk Romániát, ahol két és fél hetet töltöttünk a romák lakhatási körülményeinek kutatásával. Az ország keleti és északi részén, öt városban 11 közösséget látogattunk meg.
A különféle helyszíneken szegregált lakóövezetet, elégtelen életkörülményeket, és az erőszakos kilakoltatástól rettegő embereket láttunk. Meglátogattunk egykori csirkefarmon, városok ipari területein lévő épületekben, kalyibákban, -szennyvíztisztító üzemek, szemétlerakó helyek, vagy bauxit halmok mellett- élő embereket.
Olyanokkal beszéltünk, akiknek nem volt hozzáférésük sem ivóvízhez, sem egészségügyi szolgáltatásokhoz, és akiknek kilométereket kellett gyalogolniuk, hogy oktatási, foglalkoztatási, és egészségügyi szolgáltatásokhoz juthassanak. Beszéltünk egy asszonnyal házának romjai előtt, három héttel az után, hogy otthonából a hatóságok erőszakkal kilakoltatták, és a házát lerombolták. Minden eset, amit láttunk, az embertelen körülmények, mind a helyi hatóságok tevékenységének, vagy mulasztásának következményei voltak.
A hatóságokkal való találkozásaink során rádöbbentünk, hogy Romániában a lakhatáshoz való jogot nem tekintik olyan alapvető emberi jognak, amely mindenkit-társadalmi helyzetére, vagy nemzetiségére való tekintet nélkül- megillet. Inkább úgy tekintenek rá, mint egy árucikkre, melynek ára van. Ha nem engedheted meg magadnak, vagy hátrányos megkülönböztetés miatt nem férsz hozzá, akkor ezzel kell együtt élned. Jogilag, és gyakorlatilag a lakhatáshoz való jogot nem ismerik el, annak ellenére, hogy Románia aláírta azokat a nemzetközi és regionális emberi jogi dokumentumokat, melyek mindenki számára, hátrányos megkülönböztetés nélkül biztosítják a lakhatáshoz való jogot.
Április 18-án, Csíkszeredán, a roma közösség tagjaival együtt 36.500 levelet adtunk át a helyi hatóságoknak. Ezek az Amnesty International által összegyűjtött levelek voltak, melyek azon roma családokra hívják fel a városvezetők figyelmét, akiket 2004-ben erőszakkal lakoltattak ki, és száműztek egy földdarabra a Primaveri utcában, a városi szennyvíztisztító telep mellé, feltehetően ideiglenes intézkedésként. Megközelítőleg 75 roma személy él itt, köztük nők és gyermekek is, akik Idén júniusban már hetedik éve tartózkodnak majd ott.
Akciónkat követően a helyi hatóságok nem adtak kielégítő választ, és semmilyen konkrét intézkedést nem tettek a szóban forgó közösség lakhatási helyzetének rendezése érdekében. A helyi hatóságok voltak azok, akik ezeket az embereket erőszakos úton kilakoltatták és a szennyvíztisztító mellé költöztették. Így tehát a helyi hatóságoknak kell sürgős intézkedéseket hozniuk, és egyeztetniük a Primaveri utcai roma közösséggel, azért, hogy biztonságos helyen, megfelelő lakhatási körülményeket biztosítsanak nekik. A helyi hatóságok és a központi kormányzat együttes felelőssége annak biztosítása, hogy mindenki emberhez méltó körülmények között élhessen, és a megfelelő lakhatáshoz való emberi jog érvényesüljön.
Lehetséges, hogy a csíkszeredai hatóságok nem méltányolják, hogy világszerte aktivisták ezrei lépnek fel azért az ügyért, de a roma közösség tagjai nagyra tartják ezt. Két napos látogatásunk során megvitattuk az Amnesty International-nak, a közösséggel kapcsolatos kampányát, és a további lépéseket.
Este az Amnesty International által készített két filmet vetítettünk, amely egy, a szennyvíz tisztító mellett élő gyermek, és egy fiatal pár életét és reményeit örökíti meg. A közösség filmben szereplő tagjai rendkívül büszkék és meghatottak voltak, hogy láthatták magukat a vásznon. Ez az ő világhoz intézett felhívásuk. Megköszönték az Amnesty International aktivistáinak munkáját, és kérték őket, hogy folytassák a kampányt, és segítsék az igazságért folytatott harcukat.
Továbbra is emlékeztetni fogjuk a román hatóságokat arra, hogy „a lakhatáshoz való jog emberi jog.”
Írta: Barbora Cernusakova, az EU kutató, és Fotis Filippou, az EU csoport képviselője.
Fordította: dr. Sándor Gábor az Amnesty International Magyarország tagja és aktivistája.
Miért mindig a romák, miért mindig mi vagyunk a társadalom száműzöttjei. Borzalmasan érdekel, hol a hiba, mit kellene tennünk ahhoz, hogy megvédjük érdekeinket, mit kellene megértenünk, hogy ne tehessék ezt és hasonló eseteket velünk. Mit kellene? Miért hagyjuk, hogy még ma is diszkrimináljanak, úgy, hogy sokszor a saját életünket sem vesszük figyelembe, miért kell minden Kelet-Európában élő és Magyarországon is nyomorban élni. A nyomor ezt jelenti, amiről ez a beszámoló szól. Ha van nemzetközi szervezet, mely ellenőrzi az emberi méltóság és alapvető jogok betartását arra miért nem adnak választ, hogy hol kell nekünk betartatni az állammal.